Dobozon is elkezdődött a rekultiváció

2006-ban létrejött a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás (DAREH), melynek tagja Doboz Nagyközség Önkormányzata is.

A Tagok a Társulási Megállapodás alapján, saját közigazgatási területükön belül megvalósítandó települési szilárd hulladék begyűjtésére, elhelyezésére és ártalmatlanítására szolgáló létesítmények létrehozására és üzemeltetésére kötöttek szerződést, melynek megvalósulásában kiemelten érdekeltek. A feladat megvalósítása során a Tagok hulladékátrakó állomások, hulladékkezelő művek, hulladékválogató létesítmények, hulladékgyűjtő udvarok kialakítását, valamint elhagyott, korszerűtlen hulladéklerakó telepek rekultivációját (az emberi beavatkozás miatt elpusztult természeti környezet, különösen növényzet tudatos helyreállítása talajjavítással, ültetéssel) vállalták.

E rendszer kialakítása érdekében a társult önkormányzatok képviselő- testületei célul tűzték ki pályázat útján elérhető pénzügyi – elsősorban az Európai Unió Kohéziós Alapjából származó – források megszerzését, az ehhez szükséges, a pályázatok kidolgozásával, benyújtásával, végrehajtásával összefüggő feladatok közös megoldását.

A DAREH Önkormányzati Társulás a KEOP-2.3.0. „A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése” című pályázati konstrukció második fordulójára sikerrel pályázott két projekttel az Új Széchenyi Terv keretében. Az egyik projekt tartalmazza a Dobozi bezárt szeméttelep rekultivációját (KEOP- 2.3.0/2F/09-11-2011-0003 kódszámú projekt). Ütemenként 5 milliárd forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert a Társulás. A projektek közbeszerzési eljárásai lezajlottak, kiválasztásra került a közbeszerzési szakértő, a jogi szakértő és a kommunikációs feladatokat ellátó cég, a mérnökszervezet, a kivitelező, valamint a projektmenedzsment-szervezet is. A projektek zárására várhatóan 2015. első félévében kerül sor.

A Dobozi lerakó helyben rekultiválható két ütemben. Azért van szükség a két ütemben történő rekultivációra, mert a szeméttelepen lévő hulladék mennyisége a becslések szerint kb. 100.000 m3, így a biohulladék lebomlása következtében a hulladéktestben roskadás, a felszínen jelentős süllyedések várhatóak, ami a végleges felső záróréteg egyenlőtlen süllyedéséhez, repedezéséhez vezetne és ez a szigetelő funkció megszűnését okozná.

KEOP-2.3.0 konstrukciós projektek keretében kétütemű rekultiváció esetében kizárólag az első ütemű rekultivációs munkák költségeinek finanszírozása lehetséges. Az első ütemben elvégzésre kerül a területen a bozót és növényirtás, a hulladékok összeszedése, rendezése és tömörítése egy trapéz alakú depóniába. Kialakítanak 12 db depóniagáz kiszellőztető kutat, amelyek mellett megmaradnak a jelenlegi figyelőkutak is. Az összegyűjtött szemétre kiegyenlítő réteg, szigetelő réteg, fedőréteg (ideiglenes) és vegetációs réteg (gyepesítés) kerül. A vízelvezetés övárok kialakításával lesz megoldva. A projekt fizikai megvalósítása a tervezett ütemezés szerint január végén kezdetét veszi és májusig befejeződik. A lerakó rekultivációs költsége a kivitelező konzorcium ajánlata szerint meghaladja a 160 millió forintot.

A rekultiváció első ütemének befejezése után a szeméttelepre – ahogy jelenleg sem – hulladékot (háztartási hulladék, zöldhulladék, építési törmelék, veszélyes hulladékok, stb) elhelyezésére továbbra sem lesz lehetőség. A második ütem megvalósítására, – melynek megvalósítási határideje a jelenlegi engedély szerint 2020. december 31. – később kell rekultivációs engedélyt kérni és forrást biztosítani.

A rekultiváció teljes megvalósításával egy nagy lépést teszünk környezetünk védelme érdekében.

Forrás: Dobozi Hírmondó, 2015. január