DAREH

Molnár Sándor – a DAREH Önkormányzati Társulás elnöke

Molnár Sándor – a DAREH Önkormányzati Társulás elnöke

 

Elnöki köszöntő

A Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás 2006. márciusában alakult, jelenleg 93 tagot számlál. A tagtelepülések közös célja, hogy a Társulás területén található bezárt, megfelelő műszaki védelemmel nem rendelkező lakossági hulladéklerakókat rekultiválja, valamint korszerű hulladékgazdálkodási rendszer létrehozásával, az újrahasznosítást szolgáló szelektív hulladékgyűjtés és a komposztálás széleskörű elterjesztésével csökkentse a lerakóhelyekre kerülő hulladék mennyiségét. A települési hulladék szervezett gyűjtése és elhelyezése, a korszerű hulladékgazdálkodási technológiák alkalmazása napjainkban fontos feladatot jelent mind a szakemberek, mind a lakosság számára. A környezetünkért érzett felelősség mellett az európai uniós kötelezettségeink is indokolják a bezárt, korszerűtlen lerakók rekultivációjának, a környezetre való veszélyességük megszüntetésének fontosságát.

A Társulás településein – a tervek szerint – 76 bezárt hulladéklerakó rekultivációja valósul meg a Környezet és Energia Operatív Program “KEOP-7.2.3.0 – A települési szilárdhulladék-lerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése” című konstrukció keretében.

Társulásunk sikerrel pályázott a “KEOP-7.1.1.1. – Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése” című konstrukció első fordulójára, így 2011. első felében elkezdődhet a délkelet-alföldi térség hulladékgazdálkodási rendszerének létrehozásához szükséges tervezési, engedélyezési feladatok elvégzése.

Honlapunkon a projektjeink és a Társulás működésének bemutatásán túl a mindennapi életben használható ismereteket is talál többek között a komposztálásról, a szelektív hulladékgyűjtésről, a fenntartható életmódról.

Molnár Sándor
elnök, DAREH Önkormányzati Társulás